Milléniumi kiállítás Budapesten 1896-ban

Milléniumi kiállítás Budapesten 1896-ban

Az Ezredévi Kiállítás 1896-ban
 
„Ami a kiállítási területet illeti, az eddig folytatott tárgyalások mai állása a következő: A fő- és székváros közönsége 1892. évi november 9-én tartott közgyűléséből 1104. szám alatt hozott határozata alapján arról volt szíves értesíteni, hogy úgy a városligetnek azt a részét, mely az 1885-iki országos kiállítás czéljaira rendelkezésére állott, mint a Stefánia út jobb oldalán levő és a nyári színkörig elterjedő városligeti részt is átengedni kész; s egyúttal közölte azon óhajtásokat, melyeket a fő- és székváros érdekeire való figyelemmel szem előtt kíván tartatni.”

Előkészületek 
A „boldog békeidők" Magyarországa felemás képet mutat az érdeklődő számára: egyrészt az ország történetének egyik legdinamikusabban fejlődő időszakáról van szó, másrészt azonban a korszak számos feszültségtől volt terhes. Vagyis nagymérvű konjunktúra jelei voltak megfigyelhetők a korszakban, mert „amikor Európában a gazdasági fejlődés lelassult, Magyarország évi növekedési üteme magasabb volt az európai átlagnál." A helyzet árnyalása végett hozzá kell fűzni azt, hogy a gazdaság egyes szektorait vizsgálva egyaránt találkozunk fejlett és elmaradott ágazatokkal is, de összességében „a magyar területek olyan dinamikusan fejlődő agrárországgá szerveződtek, amely fejlett élelmiszeriparral és gyarapodó kivitellel rendelkezett."[2] A gyarapodással, fejlődéssel szemben viszont a nemzetiségi kérdés komoly összeütközések veszélyét hordozta magában. (A kérdés kicsúcsosodását végül a háborús összeomlást követő események és a trianoni békediktátum jelentették.) S bár az etnikai feszültségek nem csitultak el a millenniumi ünnepségsorozat ideje alatt, 1896-ban sem, talán túlzás nélkül állítható, hogy a honfoglalás ezredik évfordulójának alkalmából szervezett, az egész országot bemutató, megmozgató eseménysorozat az 1867-es kiegyezéstől a Monarchia összeomlásáig tartó bő fél évszázad legjelentősebb kulturális eseménye volt hazánkban.

Az évforduló megünneplése az 1870-es évek közepétől kezdve foglalkoztatta a közvéleményt, az érdeklődés ekkor hírlapi cikkek formájában lelhető fel. 1878-ban azonban már a Magyar Tudományos Akadémia is elkezdett érdeklődni [3]a kérdéskör iránt, újabb néhány év elteltével pedig a politika tűzte napirendre a millennium kérdését. A magyar kormány 1882. október 17-én fordult az Akadémiához azzal a kéréssel, hogy állapítsák meg a Kárpát-medence birtokbavételének kezdő és záró időpontját. A tudós testület történelmi bizottságának négy tagját kérte fel a kérdés kivizsgálására, ám mivel egy személy kimentette magát a feladat alól, végül hárman foglalkoztak a kérdéssel. Miután a kutatások a három személy egymásétól eltérő eredményeivel zárultak, az Akadémia hivatalos állásfoglalása a következő volt: a magyarok elődei 888 előtt még biztosan nem telepedtek le a Kárpát-medencében, ugyanakkor 900-ra a honfoglalás már befejeződött.[4] Az eredmény fényében a tudós testület, mint köztes évet, 1894-et jelölte ki a honalapítás ezredik évfordulójául. Az időpont további alakulása ezt követően már kizárólag politikai döntések függvénye volt. A minisztertanács 1890. szeptember 1-jén „időnyerés szempontjából" az 1895. évet tűzte ki az ünnepségek megrendezésére, a programok előkészítésével pedig a miniszterelnököt, a kultusz-, a pénzügy- és a kereskedelemügyi minisztereket bízta meg. 1891. augusztus 6-án Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter a minisztertanács elé terjesztette az érintett tárcák addig kidolgozott javaslatait, az ülés résztvevői pedig megerősítették, hogy 1895-ben rendezik meg a millenniumot. Ugyanekkor határoztak arról is, hogy ez alkalomból a fővárosban „országos nemzeti kiállítást" tartanak.   

Közlemény a Millenniumról és a kiállításról
 Az első törvényjavaslatot, amely a millenniumi ünnepségekről rendelkezett, 1891. október 31-én szintén Baross vitte az országgyűlés elé, s ezt a törvényhozó testület el is fogadta. Az így megszületett 1892. évi II. tc. deklarálta, hogy 1895-ben Budapesten országos kiállítást tartanak, s ennek megrendezésével a kereskedelmi minisztert bízzák meg. 1892-ben felmerült az is, hogy a millenniumi kiállítást pénzügyi okok miatt mégsem kellene megrendezni, de szeptemberben az időközben elhunyt Baross Gábor helyére lépő Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter előterjesztésére a minisztertanács végül a kiállítás megtartásáról döntött. Helyszínéül a Városligetet jelölték ki.

A Wekerle-kormány idején újabb módosítások történtek a millenniumi ünnepségek időpontját illetően, 1893 elején ugyanis a törvényhozás újabb tervezetet fogadott el: az 1893. évi III. tc. a kiállítás 1896-ra történő elhalasztásáról és a költségek fedezéséről rendelkezett, amelyet egy millió forintban állapított meg. A halasztás hátterében az állt, hogy a kormány több fontos építményt kívánt átadni az ünnep alkalmából, de azok 1895-re még nem készültek volna el. Ezek közé tartozott az épülő új Duna-híd,[10] az igazságügyi palota, valamint az Iparművészeti Múzeum. A millennium éve végül az 1896-os esztendő lett, május 31-én pedig az 1896. évi VII. tc. révén a törvényhozás rendelkezett a honfoglalás emlékének törvénybe iktatásáról is.

Az ünnepségek

A millenniumi ünnepségek három pillérre épültek. Az első, egyben legmeghatározóbb pillért az úgynevezett „civilizatórikus, kulturális beruházások" jelentették. A fentebb már említett új építményeken kívül többek között az alábbiak tartoztak ide: négyszáz új népiskola létesítése országszerte, a Szépművészeti Múzeum megépítése, a királyi vár felújítása, a földalatti megvalósítása, a Mátyás-templom rekonstrukciója és környékének rendezése, a Műcsarnok, több kórház, illetve kórházi szárny átadása és a Vígszínház megépítése magántőke bevonásával. A második pillér a „szimbolikus tartalmú nemzeti önkifejezés" volt, amely a Millenniumi Emlékmű létrehozását, egy Szent István-szobor emelését a Várban, a hét honfoglaló magyar törzsnek emléket állító hét emlékoszlop felállítását az ország hét különböző pontján, valamint a városligeti Ezredévi Kiállítás megrendezését jelentette. Végül a harmadik pillér a „ceremoniális rész" volt, amely az ünnepségsorozat ideologikus keretét adta, „ami hol egy-egy megnyitáshoz kötődően, hol külön alkalmanként nyilvánult meg." Ezek közé sorolható például a Felsőház és a Képviselőház együttes ünnepi ülése, „nagyszabású banderiális felvonulás, [...] katonai parádé tizenhétezer katona részvételével, ökörsütéssel és tűzijátékkal bővítve; az Ezredévi Kiállítás megnyitója és más hasonló rendezvények.                                                 

A kiállítás

A kiállítás megrendezésének koordinálására egyébként a Wekerle-kormány még 1892 szeptemberében létrehozta a kiállítás országos bizottságát, ami a kereskedelemügyi tárcát vezető Lukács Béla elnöklete alatt tevékenykedett, decemberben pedig kinevezték Németh Imre nyugalmazott miniszteri tanácsost, kereskedelmi múzeumi direktort az Országos Kiállítás igazgatójává.[15] A szervezők Magyarország szellemi és tárgyi értékeit két főcsoportban kívánták a publikum elé tárni. Az I. főcsoport a történelmi kiállítás nevet viselte, a II. főcsoport pedig a jelenkori kiállítás címet kapta, amely ezen belül húsz csoportra tagolódott a művészettől elkezdve egészen a néprajzig.

A május 2-ától október végéig nyitva tartó Országos Kiállítás látogatottsága alapján is elmondható, hogy valóban nagy horderejű, tömegeket megmozgató eseményről volt szó. Összesen 2 928 946 napijegy kelt el, de a napijegyes látogatók mellett a bérletesek, szabadjeggyel rendelkezők, illetve a nagy tumultusok idején beözönlő tömeg jócskán megnövelték a látogatói összlétszámot, mely így nagyjából öt millióra volt tehető.A nagy érdeklődést garantálta az is, hogy a kereskedelemügyi miniszter jelentős kedvezményekkel kívánta biztosítani a „a szegényebb sorsú kisiparosok, kiskereskedők és ipari segédmunkások" számára „az ezredéves kiállítás és a fő- és székváros megtekintését." A kedvezmények érintették az utazás költségeit, az elszállásolást, az élelmezést, az idegenvezetést, a belépő jegyek árát stb.

Nemzetiségek

Mindezek ellenére a millenniumi ünnepségek nem arattak osztatlan sikert és lelkesedést az ország minden lakosa körében, a nemzetiségek - létszámuk az 1910-es népszámlálás adatai szerint, Horvátországot nem számítva, majd a lakosság felére rúgott - jó része rosszallóan figyelte az eseményeket. A nemzetiségi politikai elit egy részének állásfoglalása a millenniumról a Národnie Novy című lap 1896. április 30-ai számában jelent meg.[18] A szlovák nyelvű dokumentumban többek között kimondták, hogy a honfoglalást és az államalapítást puszta fikciónak tekintik, és tiltakozásukat fejezik ki amiatt, hogy „olyan ünnepség készül, amely ellen szembeszáll Magyarország lakosainak túlnyomó többsége", illetve „amely bennünket, mint legyőzött és leigázott nemzeteket mutat be" és a „mi adófilléreinken is az ünnepségek nagy pazarlása folyik." A románok teljes mértékben elutasítóak voltak a millenniumot illetően, a szerb és az erdélyi szász társadalom megosztott volt, de előbbiekre inkább az elutasítás, míg utóbbiakra a tudomásvétel volt jellemző. Az ünnepi események a ruszinok, a zsidók és a magyarországi németek körében azonban teljesen, a szlovákok lakta területeken pedig - az említett sajtótiltakozás ellenére - majdnem teljesen a kormány elképzelései szerint zajlottak.

Millenniumi örökség
Hogy mi volt a millennium tulajdonképpeni célja? Gerő András megfogalmazása szerint: „megmutatni a magyar gazdaság, állam, kultúra eredményeit és egyben bemutatni az úgynevezett »történelmi csoportban« a magyar históriát." Emellett járulékos elem volt a hagyományos értelemben vett népszórakoztatás is (vendéglátás, mutatványosok stb.)[22]Végezetül feltehető az a kérdés is, hogy mi maradt meg a millenniumi örökségből. Elmondható például, hogy az akkori építkezések jelentős része - néhányról korábban már ejtettem szót - a mai napig jelentős mértékben meghatározzák a főváros képét. Több minden eltűnt vagy megváltozott az akkor felavatott létesítmények közül. A trianoni határok meghúzásával például a hét honfoglaló magyar törzs emlékművéből több is pusztulásra ítéltetett. Ezek egyrészt a szomszédos államok felé jelezték a magyar állam integritásának védelmét, másrészt figyelmeztették az itt élő nemzetiségeket a magyar nemzet egységére. Közülük ma már csak az ópusztaszeri és a pannonhalmi emlékmű maradt meg hírmondónak.

Paradox módon az ezredévi emlékmű építése csak a millenniumi év végén kezdődhetett meg, hiszen egészen addig leendő helyén a kiállítás díszkapuja állt. Felavatására 1929. május 26-án, a Hősök Emléknapján került sor, ám ez már nem az az emlékmű volt, amit a millennium idején a tervezők megálmodtak. Ekkor avatták fel a Nemzeti Hősök Országos Emlékkövét, amelyet Árpád lábaihoz helyeztek, ez pedig megváltoztatta a tér szerkezetét, a főhajtás helyévé téve azt. 1944-1945 telén, Budapest ostromakor találat érte az emlékművet, s ledőlt Mária Terézia, II. Lipót és Ferenc József szobra, majd az 1951-ben induló restaurálás keretében a két maradék Habsburg-szobrot (I. Ferdinándét és III. Károlyét) is eltávolították az oszlopcsarnokból. Az építészeti helyreállítás 1953-ban befejeződött, s a következő évben megkezdődött a szobrok kicserélése: II. Lipót szobrának helyére II. Rákóczi Ferenc került, majd 1955-ben Thököly Imre váltotta Mária Teréziát, 1956-ban pedig Kossuth Lajos Ferenc Józsefet. Az új emlékművet 1956. április 3-án avatták fel azzal együtt, hogy a Nemzeti Hősök Országos Emlékköve helyére az „ismeretlen katona" új emlékköve került. Mai formáját 1958-ban nyerte el a szoborcsoport, amikor I. Ferdinánd helyére Bocskai István, III. Károly helyére pedig Bethlen Gábor szobra került. A régi és új szobrok alá 1954 és 1958 között új emléktáblák is kerültek. „A tér és az emlékmű szerkezetét, hangsúlyait azonban ezek a változások nem érintették. Maradt a két világháború közötti kettősség, maradt az ezredévi emlékmű díszlet jellege.

(http://www.archivnet.hu/)