Sugár Miklós

Sugár Miklós

PETAR KLAJN:

SUGÁR MIKLÓS ÉS A SZERBIAI PSZICHOANALÍZIS FEJLÕDÉSE (részletek)

Sugár Miklós (Nikola Sugar) a jugoszláv pszichoanalízis sajátosan titokzatos alakja, azon három orvos egyike, akik a második világháború elõtt Jugoszláviában gyakorlatban foglalkoztak pszichoanalízissel.
  Sugár Miklós 1897. augusztus 25-én született Szabadkán, és 1945. május 15-én hivatalosan halottá nyilvánították. Perl Paula és Sugár Béla divatáru-kereskedõ négy gyermeke közül a legfiatalabb. Sugár Miklós születésekor apja 40 éves volt, aki Magyarországon, Mezõkövesden született, és 1934-ben halt meg. Miklós édesanyja Szabadkán született, és Auschwitzban lelte halálát. Legkisebb gyermekét huszonöt éves korában hozta a világra. Polgári - hol jobb, hol rosszabb anyagi körülmények között élõ - nem vallásos családjának atmoszférájáról, a szülõk egyéniségérõl, Sugár Miklós gyermekkoráról, elsõ iskoláiról, szüleihez fûzõdõ kapcsolatairól nem sikerült adatokat szereznem. Mindössze annyit tudtam meg, hogy apja jól beszélt németül, édesanyja gyengén, de beszélt, írt, olvasott németül és franciául.
  Sugárnak egy bátyja és két nõvére volt. A bátyja a deportálás során éhen halt, anyja és egyik nõvére a második világháború áldozatává vált.
  Sugár az általános iskolát és a gimnáziumot Szabadkán végezte, kitûnõ tanuló volt, ami hozzásegítette ahhoz, hogy a szüleit rábeszélhesse tanulmányai folytatására. A szüleinek ugyanis anyagi nehézséget jelentett a továbbtaníttatás. Sugár, mint sok más szabadkai fiatal, abban az idõben az osztrák-magyar központok felé orientálódott, az orvosi karra kívánt beiratkozni (a szülei késõbb nem lelkesedtek, hogy a pszichiátriát választotta). Sugárt Budapesten a numerus clausus" miatt nem vették fel az egyetemre, és Bécsben is elutasították. Beiratkozott Prágában a Német Egyetem orvosi fakultására, ahol 1923-ban szerzett diplomát.
  Sugár következõ állomása Berlin-Charlottenburg volt. Sugár 1925-ben kiképzett pszichoanalitikusként tért vissza Bécsbe, tovább specializálódott Wagner- Jaureggnál és hallgatta Freud elõadásait.
  Bécsben Sugár együtt dolgozott Paul Schilderrel.
  Az elmondottakból úgy tûnik, hogy Sugár sikeres bécsi pszichoanalitikus karrier elõtt állt, 1926 végén azonban mégis visszatért Szabadkára. 
  Sugár 1927-tõl Szabadkán magánrendelõt nyitott a jelenlegi Petõfi Sándor utcában. A városban az elsõ pszichiáterek egyike volt, Vajdaságban pedig mindenképpen az elsõ és egyetlen pszichoanalitikus. Magánpraxisa mellett a zsidó kórház konzultánsa, amiért nem fogadott el honoráriumot. 
  Sugár a gyógykezelés mellett mûködésének szabadkai periódusában még két jelentõs tevékenységet is folytatott a pszichoanalízis fejlesztésében vidékünkön; élõszóval és tollal propagálta a pszichoanalízist, Schmidt János és Fehér Miklós álneveken írt. Mindemellett Belgrádban egy tanítónõképzõben óraadó tanárként a gyermekek lelki életérõl tartott elõadásokat.
  Belgrádban kezdõdött Sugár tevékenységének második szakasza, amikor is új ismereteket szerzett és máig érezhetõ hatást fejtett ki. 
  Sugár Belgrádban négy évet töltött, egészen a Jugoszlávia elleni német támadásig. Szabadkán Sugár magánpraxisba kezdett, egészen 1944-ig rendelt. 1944 májusában Sugár Szabadkáról a szegedi téglagyárba került, ide gyûjtötték a magyar fasiszták a vajdasági zsidókat. Ott ahhoz a csoporthoz csatlakozott, amelyikben nõvére és családja és ismerõsök voltak (köztük volt az ismert szabadkai gyermekorvos, Wolf Gyula is, aki a hosszú utazás során kiváló szervezõnek és pszichológusnak bizonyult: magatartásával bátorította a többieket, ha csak néhány órára is, de sikerült feledtetni velük, hogy a marhavagonban 74 elcsigázott ember áll. Az õ fia Nikola Wolf, a belgrádi pszichiáter).
  Szegedrõl Sugárt a transzporttal a Bécsújhely közelében lévõ Strasshofba hurcolták. A tábor - elosztó tábor - zsúfoltsága miatt nem barakkokban, hanem a szabad ég alatt, a tábor feletti fenyves erdõben szállásolták el, ahol majdnem két hetet töltöttek. Innen a deportáltakat a csehszlovák-osztrák határvidékre, Gross-Sieghartsba szállították, 70-75 emberrel telizsúfolt marhavagonokban. A vonat napokon keresztül vesztegelt a nyílt pályán, így az utazás körülbelül 10 napig tartott.
  1945 áprilisában a hadi helyzet következtében likvidálták a tábort. A németeknek már nem maradt idejük, hogy a tábor valamennyi lakóját elgázosítsák. A betegeket sorsukra hagyták, a halottakat temetetlenül halomba rakták, az élõket bevagonírozták, ezúttal részben személyszállításra készült, kiselejtezett vagonokba és elindították az ország belseje felé. A szerelvény napokig ácsorgott a gyakori bombázások miatt, a szétlõtt berendezések miatt, sokszor mellékvágányokon, nagy kerülõkkel haladt. Ezúttal a Wehrmacht tartalékosai kísérték a vonatot. Öregebbek, fáradtabbak és unottabbak, mint a fiatal SS-ek. Bombázások alatt kinyitották a vagonokat és fedezékbe küldték az embereket. Nem számolgatták, hogy visszajött-e mindenki a támadás után.
  Sugár egyre többet panaszkodott lábfájásra. Az egyik bombázás során nem futott le a töltésen a közeli erdõbe a többiekkel, hanem fekve maradt a vagon mellett. Amikor társai visszatértek, azt mondta, úgy gondolja, hogy trombózis van a lábában, mert meg sem bírja mozdítani. Ettõl kezdve az utazás során a vonat padlóján feküdt.
  Terezinbe (Theresienstadt) érkezve Sugárt hordágyon vitték kórházba, viszonylag elfogadható körülmények közé. A haldoklók, az õrültek, a tífuszosok egy szörnyû padlástérben, a földön feküdtek.
  Másnap még látták Sugárt az ágyában. Azt mondta, valamivel könnyebben érzi magát, de a háborúnak hamarosan vége, és talán valamennyien hazamehetnek. A rá következõ napon már nem találták meg hozzátartozói. A kórházban senki sem tudta megmondani, hogy vajon meghalt, vagy elvitték. Egyes nyilatkozatok szerint Sugár agonizált és tífuszban halt meg, mások szerint hordágyon vitték el, kiütéses tífusz okozta delíriumban. Annyi bizonyos, hogy Terezinben halt meg, valószínûleg trombózis következtében.
  Sugár sovány, középtermetû, törékeny testalkatú ember volt. Sötétbarna, hullámos, oldalra fésült hajú és kék szemû. Néha elment az orvos kollégáival tekézni, de a játékban általában nem vett részt. A harmincas években Palicson a Regata" evezõs klub tagja volt. Társasággal idõnként elment a Bárány kávéházba. Sugár a mindennapokban egy magányos orvos életét élte. 
  Sugár zenekedvelõ volt. Már Prágában is a diákzenekarban zongorázott, Szabadkán pedig rendszeresen látogatott egy zenei kört, gyakran járt koncertre, ahová a húgát is magával vitte. Hobbija a filatélia volt, csodálatos bélyeggyûjteménnyel rendelkezett. A barátai Mukinak hívták.
  A pszichoanalízisnek - bár ebben csak bizonyos korlátokkal bízott - elõharcosa volt, hittel kezelte azokat a betegeket is, akiknél szemmel látható volt, hogy szinte semmilyen eredményt sem lehet elérni. Ugyanakkor kész volt elfogadni a sikertelenséget is. 
  Sugár a baloldali mozgalom szimpatizánsa volt. A kommunista párthoz fûzõdõ viszonya nem teljesen világos, de biztos, hogy a háború elõtti Jugoszláv Kommunista Pártnak nem volt tagja. 
  Gyakorlati terapeutaként Sugár tipikus ortodox freudista volt. A páciens a díványon feküdt és szabadon asszociált, Sugár pedig nagyon röviden, célzottan és személytelenül interpretálta a hallottakat. 
 

http://www.c3.hu/