Pusztai (Pasku) Béla

Pusztai (Pasku) Béla

Pusztai (Pasku) Béla Lugoson született 1876-ban. Különböző budapesti lapokba ír 1892–1897 között. Ebben az időben egyike volt a kevésbé ismert Nemzeti Írószövetség megalapításának kezdeményezőinek. Ezzel a kezdeményezéssel összefüggésben jelent meg az Újabb Magyar Írók című magazin, amelynek ő a fő- és felelős szerkesztője. A magazin rövid életű volt. Pusztai írt komédiákat, majd 1900. után Szabadkára jött,a hol az első világháború végéig élt. Budapesten halt meg 1922-ben.