Havas Emil (1884 – 1944)

Havas Emil (1884 – 1944)

Havas Emil (1884 – 1944) irodalmár 1884. November 21-én Bácstopolyán született. Budapesten, Kolozsvárott és Münchenben járt egyetemre. Újságírással még fiatalon, 1905-ben kezdett foglalkozni. 1906 folyamán Vér címmel jelentetett meg novelláskötetet. 1924-ben Fehérlap címmel regénye látott napvilágot. Még korábban, 1912-ben, ügyvédi irodát nyitott. Első újságcikkei Kecskeméten jelentek meg, de újságíróként csak Szabadkán tett szert népszerűségre. Az első világháború után kiemelt szerepe volt a magyarság kulturális és társadalmi életében. Egy ideig a Népkör (Magyar Kaszinó) kulturális osztályának elnöke is volt. Publicisztikai munkásságáért 1928-ban Szent Száva érdemrendet kapott, hét másik magyar íróval együtt, és a belgárdi PEN-klub tagjai körébe fogadta. A megszállás alatt Németországba, koncentrációs táborba vitték, ahonnan nem tért vissza.