Palicsi park

Palicsi park

1841-ben kezdték el kiépíteni a palicsi parkot, melyet a park helyének és vendéglőnek a rendbetétele előzött meg. A vendéglő projektje két szobát és konyhát látott elő, az épület mellett istállóval 20 ló és 10 kocsi számára. A projektet Tóth Sándor felügyelte. December végéig felépült a gondnok háza. Kuluncsity István 1842-ben arról tájékoztatott, hogy a parkban 6000 fát és dísznövényt ültettek el. A park körül 1,9 m mély és széles árkot ástak. Ebben az évben ásták a kutat is. A facsemeték száma 7000-rel emelkedett. A többi területen mezők voltak, míg az egyik részen még mocsár volt. Ezen a részen mólót építettek, hogy a park könnyebben elérhető legyen. A móló 1842. júliusáig készült, és szeptemberre a kút is rendelkezésre állt.

Forrás: Hovány Lajos, A Palicsi-tó vízgyűjtő területe 1817 és 1848 között, Bácsország, 2010/2, 53. szám