Jován Nenád cár emlékmű

Jován Nenád cár emlékmű

A rablóvezér szobrának története

Amikor az első világháború végén a szerbek megszállták Magyarország déli végeit, történelmet kellett "csinálniuk", mivel ott nem találhattak "ősi szerb” emlékeket. A történelmi Délvidék (Bácska, Bánság, Szerémség) ugyanis a legkorábbi magyarlakta területekhez tartozik.

A XI. században szinte kizárólag magyarok lakták, s a XV. századig – a törökök előrenyomulásáig – ez így is maradt.

A százötven éves oszmán uralom azonban ezen a vidéken – és az egész Balkánon – máig ható, végzetes változásokat hozott. A XVIII. Század elejére a magyarok eltűntek a Délvidékről, s helyükre a törökök által szorongatott szerbek (rácok) és bunyevácok érkeztek a Balkán-félsziget délebbi részeiről.


Az 1941-ben lefejezett és ledöntött, valamint az eredeti állapotban újra felállított szobor Szabadka központjában
Az 1700-as évektől kezdve folyamatosan tértek vissza az őslakos magyarok is (főleg a Dunántúlról és a Jászságból) a török iga alól felszabadult Délvidékre, ám az elnéptelenedett és rendkívül jó minőségű földekre velük együtt még számtalan népcsoport érkezett. 1910-ben a mai Vajdaság (szerb elnevezés, amely csupány az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után néhány évig élt, illetve 1920-tól ismét használják) területein másfél millió ember élt. Köztük 33,8% német, 6% horvát, 3,7% szlovák, 5% román, 1% ruszin nemzetiségűnek vallotta magát.

A mai Délvidék történetének egyik igen ellentomondásos alakja a parasztfiúból lett rablóvezér, Cserni Jován, akinek szobrát ma Szabadka főterén láthatjuk.

Fekete (Cserni) Jován személyisége oly sok történelmi személyiséghez hasonlóan teljesen megosztott. Míg a szerbség nemzeti hősként emlékezik rá, addig a magyarság szemében rablóvezér. De vajon mi az igazság?

Délvidéken 1920 után vad "szlávosítási" folyamat kezdődött, amely napjainkig tart. Miközben folyamatosan érkeztek délről az új jövevények, a szerbek a Délvidékhez való történelmi jogukat is bizonyítani igyekeztek. Ennek érdekében állították fel Szabadka főterén az egykori szerb rablóvezér, Jovan Nenad (Fekete Jovánként ismerhetjük) szobrát, aki igazán hírhedté azzal vált, hogy előszeretettel fosztogatta a Szabadka környéki földesurakat. A főtéren eredetileg egy Honvéd-szobot állt, Turul madárral a tetején, amelyet 1919-ben a bevonuló szerb csapatok ledöntötték és beolvasztották. A szerbek Cserni Jovánra szabadságharcosként tekintenek, sőt, egyenesen cárnak nevezik.

Amikor 1941-ben Bács-Bodrog vármegye visszatért a hazához, a bevonuló magyar katonák először megrongálták (lefejezték) Jován szobrát, majd ledöntötték. 1945-ben a Délvidéket újra megszálló szerb partizánok – Tito utasításának megfelelően – nem állították vissza a szobrot. A kilencvenes évek elején, a szerb sovinizmus újabb fellángolásával egyidőben – ötven év elteltével – újra felállították az eredeti szobor pontos mását a szabadkai főtéren, ugyanott, ahol annak idején állt.

Az avatóünnepségen állítólag egy Szabadka város bolondjaként ismert szerb férfi kétségbeesetten kiabálta az örömmámorban úszó szerbek felé, hogy a történelem megfogja ismételni önmagát, s a szobor újbóli felállítása miatt a magyarok ismét bevonulnak Szabadkára, és ledöntik Jovan Nenad szobrát.

Cserni Jovánt (Jovan Nenad)  magyarul nevezték Fekete Embernek és Csernajevics Ivánnak is. A „fekete” nevet onnan kaphatta, hogy állítólag a halántékától egy hatalmas fekete anyajegy húzódott le a testén. A Fekete Ember elnvezés egyes vélemények szerint, nem csak a külső jegyeket takarta, hanem arra is használhatták, hogy az illető sötét lelkületű, vagy van valami múltbéli takargatnivalója, esetleg rejtélyes tulajdonságokkal rendelkezik. Jován életét végigszemlélve a fekete, mint rossz jelző igen is illett rá.

Cserni Jován a 15. század végén született valószínűleg valahol a Délvidéken. Származása minden bizonnyal paraszti volt, noha magát a szerb fejedelmek egyenesági leszármazottjának nevezte, ám ez nem fedte a valóságot.

A szerbek a törökök elől tömegével menekültek Magyarország belső területeire. Szapolyai, akit királlyá választottak, megpróbálta megszervezni őket, hogy a török ellen új határvédelmi vonalat alakítson ki. Ezért Bácsra letelepített szerbek élére Jovánt nevezte ki, aki a mohácsi csatában is részt vett, ami után Szapolyai János lovas szolgája lett.

Kezdetben még harcolt a betörő törökökkel, de később nyíltan hangoztatta ambícióit, hogy ő a török elleni harc letéteményese, mint egy „Isten küldötte vezér.” Azonban nagyon szilaj, erőszakos és kegyetlen ember hírében is állt.

A szerbek kiváltságolásának kérdése a délvidéki uraknál és a főuraknál igen heves ellenállásba ütközött. Többen azt állították, hogy Jován a törökhöz fog állni. Jovánt a vádak érzékenyen érintették és amikor összetűzések kezdődtek az urak, a magyar parasztok és a szerbek között, akkor szembeszállt a királlyal. A bácsi felkelés akkor robbant ki, mikor az urak három nagy fegyveres akciót hajottak végre a rácok ellen. A támadások után a harcok egyre hevesebbek lettek, s Jován emberei mint garázda bandák mentek szét a Délvidéken.

Jován cárrá neveztette ki saját magát, ellenségei állításai szerint mindezzel azt igazolta, hogy önálló szerb fejedelemséget akart kiépíteni a Délvidéken. Május 22-én a tiszántúli Szőlősnél (ma Tiszaszőlős) Jován megverte Perényi Péter erdélyi-szász seregét, amit a tiszavidéki parasztok és nemesek is támogattak. Ezután betört Dél-Erdélybe és a szász területekre. Kegyetlenkedéseit jól példázza a Hunyad vármegyében, de különösen Hátszegen elkövetett gaztettei, ahol sok románt is legyilkoltak a szerbek, noha velük azonos, ortodox vallásúak voltak.

A parasztok a nemesek, papok és tanítók vezetésével mindenütt fegyvert fogtak ellene. A szerb seregben lassacskán demoralizálódás és bomlás állt be a fizetetlenség, az állandó rablásokkal járó fegyelem megbomlása és más gondok miatt. Rengeteg szerb már a tiszaszőlősi csata után elszökött Jován melől és az oszmán uralom alatt levő Szeremségbe tért vissza.
Ferdinánd is ráparancsolt, hogy azonnal hagyja abba a rablást és gyilkolászást, de küldötte, Hoberdanecz János sem tudta megfékezni.

Perényi és Czibak Imre váradi püspök, valamint temesi ispán vezette seregek a Szeged melletti Sződfalván vereséget mértek a rácokra, akik közül több ezren menekültek vissza az Oszmán Birodalomba.

Jován Szegedre futott a csatából, ahol rátámadt egy gazdag polgár, Zákány István házára, hogy kirabolhassa. Szilágyi László szemben levő kastélyából egy Vid Sebestyén nevű gyalogos katona muskétával rálőtt Jovánra, akit az ágyékán talált el.

Emberei Tornyosra vitték a haldoklót, egyik ottani tanyájára. Azonban hamar híre ment, hogy ott bújkál, s ekkor enyingi Török Bálint háromszáz lovassal elindult, hogy elfogja. Mikor rátalált, megölte, fejét levágta és elküldte Budára Szapolyainak.Zákány és Vid ugyan tanúsították a király előtt, hogy Török végzett Jovánnal, ezért a király gazdagon megjutalmazta, de az sem valószínűtlen, hogy már halott volt, amikor rátaláltak.

A szerbek ma is nemzeti hősnek tekintik Cserni Jovánt, aki a független Szerb Vajdaság hőse és az általa uralt területet mint önálló szerb fejedelemséget állítják be. Az önálló szerb állam kérdése meglehetősen vitatott, sőt ennek létét csak a szerb nacionalista gondolkodás akarja igazolni. Jován uralmát a Délvidéken nem a célból terjesztette, hogy független országot alapítva elszakadjon a magyar királytól. Viszont tetteivel kevésbé hős, legfeljebb csak a szerbek szemében az.

Cserni Jován emlékével az 1848-ban harcoló szerb felkelőket is bátorították és rá hivatkozva akartak létrehozni egy vajdasági szerb államot.

Magyar Jelen és Vashuttle nyomán Z.D.

http://www.delhir.info/